Békés, nyugodt, szép karácsony. 24-én lélegzetelállító naplemente. Játék, rengeteg nevetés. Olvasás. Pihenés, teljes kikapcs fejben. Süti. Sok süti. Kéne enni még egy kis sütit, nem? Szilveszterkor barátokkal együtt, akikkel körülbelül 15 éve (vagy még több?) töltjük együtt az év utolsó napját. 

Decemberben nem olyan nehéz szép pillanatokat találni. Viszont a lányunk december 8-i szalagavatója azt hiszem, az egész év legszebb délutánja volt. Ezt felülmúlni nem tudta senki és semmi! Persze, tudom, nincs verseny...

Nagyon jó volt kollégákkal moziba menni, utána meg egy jó forralt bor mellett beszélgetni is. És engem nagyon meghatott egy angolos kollégám különleges verse, amit nemcsak karácsonyra, de az egész következő évre elvihetnénk útravalóul.

"Két kis tükrödben a fény,

indítson békére százat!"

Utálom a novembert. Szerintem ezt párszor le is írtam már. Általában hideg, szürke, ködös, utálatos, de most különösen sok napsütés volt benne, így talán nem is tűnt annyira ki nem állhatom hónapnak. November eleje, az őszi szünet pihenést és uncsitesózást is hozott. Itt volt Sára és Ábel, így azért többet játszottam, mint a saját nagy gyerekeimmel. Rendeztünk egy szuper Dr. Szántó Imre napot az iskolában, és sokat olvastam. Valamiért a macskánk ezeket a perceket kihasználja arra, hogy szorosan mellém kuporodjon és ott doromboljon hosszan. Ez mindig elég jól tölti a lemerült akkumlátoraimat. :)

Minden nap szakítok legalább 15 percet a német gyakorlásra a Duolingo-ban, és nagyon büszke vagyok az elért eredményeimre.

Október 2-án ünnepeltük a 19. házassági évfordulónkat. Hogy hova lett az a 19 év, azt nem mindig tudom, talán ezért is akarom megörökíteni a szép pillanatokat, hogy ne azt érezzem, egyszerűen elszálltak az évek, én meg észre se vettem.

Dávid az osztályával egy hetet Horvátországban és Szlovéniában töltött. Azt is különleges élmény volt megélni, hogy tökéletesen jól érzi magát nélkülünk, és annyira nem hiányzunk neki, hogy fel sem hív. :) Azért az elején, amikor elmentek, kellett valami, ami eltereli a gondolataimat. Így a konyhai gondolkodó sarokban ülve elkezdtem a német tanulást a Duolingo alkalmazásban. És egyelőre elmondhatom, hogy azóta is kitartóan gyakorolok.

Szinte egész októberben annyira szép volt az idő és olyan szépek voltak a délutáni fények, hogy még én, aki nem tudok fotózni, én is kényszert éreztem, hogy megörökítsek pár részletet. Október végén pedig nagy élmény volt a felső tagozatosok nagy részével színházba menni Budapestre az őszi szünet első napján.

Kezdett alakulni a konyha! A sarkot kineveztük gondolkodó saroknak, mert olyan jólesett ott meginni a reggeli kávét és kicsit meditálni. Meg ott ültem, és néztem, ahogy a férjem dolgozott a bútoron, ha már mást úgysem tudtam segíteni, mellette voltam.

Volt egy hét, amikor a régi konyhabútort teljesen kipakoltuk, az új meg még nem készült el: akkor azért éreztem a hiányát. Szerencsére anyukám főzött ránk, de akkor is. És azért szeptemberben már nem mosolyogtam a "Gyere, le kellene menni az OBI-ba" mondaton. Úgy jártunk oda, mint aki hazamegy. 

Elkezdődött az iskola, megnyírattuk a 14éves perzsa cicánkat, (szegény, az altatást nem viselte túl jól, és egy hétig nem evett, meg alig ivott. Nem voltunk biztosak abban, hogy túléli!) aki szerencsére azóta már újra a régi.

Még mindig rendetlenség, és felfordulás, és "gyere, lemegyünk az OBI-ba, mert ...-t kellene venni". De jutott bele családi biciklizés szivárvánnyal, évadzáró strandolás a barátainkkal Balatonfenyvesen igazi balatoni naplementével (ja, és én vezettem haza, pedig utálok sötétben vezetni), utána tüzijáték bámulással. 

És volt két szép szülinap, Mami 68, Papi 70! Ezek a nem is olyan apró szép pillanatok! 

Belevágtunk egy régóta halogatott lakásfelújításba. Nem fogom azt állítani, hogy élveztem a szörnyű felfordulást, a koszt, a dobozok-építőanyag-szerszámok-vödörnyi kibontott villanyvezeték közötti csapásokon való közlekedést. Azt se, amikor kerestünk valamit, de csak a "valahol láttam" érzés volt meg. Vagy amikor el kellett fogadni, hogy vagy nyaralunk vagy felújítunk, és akkor idén az utóbbi a program. De jó volt tervezgetni, színeket és anyagokat válogatni, konyha inspirációs képeket letöltögetni együtt. 

Közben meg azért csak nyári szünet volt strandolással, olvasással, pihenéssel együtt is.

Egy szörnyű tanév végére értünk, amelyben sok ember a nagyon rossz oldalát mutatta meg. Alig vártam, hogy vége legyen! De hogy eljött a vége, ez már eleve jó volt a júniusban.

Két kolléganőt is búcsúztattunk, mert nyugdíba mentek, és nagyon felemelő érzés volt a búcsúztatókon együtt énekelni nekik, meg utána terített asztal mellett közösen beszélgetni.

Mindezek ellenére, vagy ezek mellett számomra a legemlékezetesebb az a nap volt júniusban, amikor először mentünk strandra Balatonfenyvesre. 

És hatalmas, elmondhatatlan büszkeség volt, amikor  a lányom megcsinálta angolból az emelt érettségijét 94%-os eredménnyel!!!

Május végén az öcséméknél töltöttünk pár napot Biatorbágyon. Semmi extrát nem csináltunk: ettünk, ittunk, beszélgettünk, nevettünk, meg néztük a gyerekeinket, ahogy játszanak. 

Április egyértelműen legjobb pillanatai nem is pillanatok, hanem napok voltak: férjemmel kettesben a Bakonyban egy kis erdei wellness kuckóban.