Kezdett alakulni a konyha! A sarkot kineveztük gondolkodó saroknak, mert olyan jólesett ott meginni a reggeli kávét és kicsit meditálni. Meg ott ültem, és néztem, ahogy a férjem dolgozott a bútoron, ha már mást úgysem tudtam segíteni, mellette voltam.

Volt egy hét, amikor a régi konyhabútort teljesen kipakoltuk, az új meg még nem készült el: akkor azért éreztem a hiányát. Szerencsére anyukám főzött ránk, de akkor is. És azért szeptemberben már nem mosolyogtam a "Gyere, le kellene menni az OBI-ba" mondaton. Úgy jártunk oda, mint aki hazamegy. 

Elkezdődött az iskola, megnyírattuk a 14éves perzsa cicánkat, (szegény, az altatást nem viselte túl jól, és egy hétig nem evett, meg alig ivott. Nem voltunk biztosak abban, hogy túléli!) aki szerencsére azóta már újra a régi.