Mindennapi szép


2018.okt.21.
Írta: Mrssheperd Szólj hozzá!

Jó érzések

A Zene Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen is kaptam egy váratlan dicséretet. Odajött hozzám egy anyuka, akinek iker lányait hetedik és nyolcadik osztályban tanítottam. A vállamra tette a kezét, és azt mondta: Csak szeretném, hogy tudd, hogy a lányok megszerezték a középfokú…

Tovább

Jó kezekben

Az elmúlt hetekben sorra kaptam a visszajelzéseket arról, hogy jól végzem a munkámat. Általános iskolai angoltanárként az én dolgom elsősorban az alapozás, amire aztán a középiskolában építhetnek. Ilyen módon természetesen jó érzés, amikor egy tőlünk elballagott diák néhány év múlva megkeres, hogy…

Tovább

Kevés a szó, kevés a kép

A tábor utolsó délelőttjén elvonatoztunk Balatonföldvárra, a Hajózástörténeti Látogatóközpontba. Nekem régi vágyam volt ide eljutni, de valamiért eddig még nem sikerült. Lám, erre is jó egy tábor, az ember a felnőtt életének bakancslistáján kipipálhat dolgokat.  Amikor felmentünk a kilátó legfelső…

Tovább

Együtt

Ebben a tanévben sokat küzdöttem a szülői érdektelenséggel és inaktivitással. Volt, hogy a 14 fős osztályból 5 ember jött el szülői értekezletre. Mivel hetedikesek  vagyunk, ránk várt a hatalmas feladat, hogy a ballagás hajnalán virágdíszbe öltöztessük az egész iskolát. Ilyen tanévvel a hátam mögött…

Tovább
süti beállítások módosítása