Energia
Amikor hétfőn beértem a munkahelyemre, három embernek mindenképpen akartam adni valamit abból, amit a hétvégén kaptam. Az első a kedvenc kolléganőm volt, akivel nagyon egy hullámhosszon vagyunk, és tudtam, hogy nagyon stresszel a pár nap múlva esedékes minősítése miatt. A második a főnököm, aki azt mondta, menjek el a MAP-ra, mert ez szerinte nekem való. A harmadik pedig a mellettem ülő kolléganő, aki elég negatív az utóbbi időben. Gondoltam, neki pont ezért van nagy szüksége egy kis energiára. Szépen sorban töltőre raktam mindhármukat: megfogtam mindkét kezüket, és mondtam is, hogy "Hoztam Neked Zánkáról egy kis energiát!"
És képzeljétek, a "szomszédasszonyom" két nap múlva azt mesélte az igazgatónknak, hogy amióta én hétfőn megfogtam a kezét, ő szárnyal!