Sokat gondolkodtam már azon, miért is lettem tanár. Egy biztos, nem azért, hogy megtoroljam a sérelmeket, amiket diákként az iskolában elszenvedtem. Nincs is igazán rossz emlékem az iskolás éveimről. Nem is azért, mert nem vettek volna fel máshova, én középiskolába pedagógia szakra jártam, felsőoktatásba jelentkezéskor pedig csak pedagógia szakokat jelöltem meg. (Akkor még nem is voltak annyira alacsonyak ott a ponthatárok, és nem is minimum pontszámmal kerültem be.)

A "miért-ezt-választottam"-ra nem biztos, hogy tudom a választ, de arra igen, hogy most miért szeretem a munkámat. Hihetetlenül sok szeretetet kapok a gyerekektől, és én ezt nagyon élvezem! Amióta pedig részt vettem a mentálhigiénés képzésen, valahogy még több a szeretet bennem, és ezt a gyerekeknek még többször ki is mutatom, mint előtte.

És működik a törvény, mert így még több szeretet száll vissza rám.