Eljött hát ez is, véget ért a tanév, kiosztottuk a bizonyítványokat. A kitűnő tanulók, illetve akik tanulmányi és sportversenyeken kimagasló eredményeket értek el, a tanévzáró ünnepélyen oklevelet is kaptak.

Én pedig újra gazdagabb lettem azzal a megerősítéssel, hogy csakazértis dicsérni kell. Ahogy a tanév során rendszeresen összehívtuk a gyerekeket, és mindenki előtt megdicsértük azt, aki egy adott időszakban akár iskolához kapcsolódó, akár attól teljesen független területen elért valamilyen különleges eredményt. És láttuk azt, ahogy egy-egy gyerek ettől valósággal kivirágzott. Hiszen minden bizonnyal a hármasaiért soha nem fogják a kitűnő tanulók között felsorolni a nevét, de ő is tud valamit, amire mindannyian büszkék lehetünk.

És meggyőződésem, hogy az életben majd sikeres lesz az a gyerek, akinek "csak" 3,2 az átlaga, de szabadidejében táncversenyeket nyer, vadászik az apukájával, búvárkodik, roncsderbiken küzd, színjátszó egyesületben játszik vagy nem mellékesen országos diákolimpián aranyérmet szerez.

Miért ne adjunk nekik már most szárnyakat azzal, hogy megdicsérjük őket?