Bírom a "Jó neked,...!" kezdetű megjegyzéseket. Aki ilyet mond nekem, annak általában azt szoktam válaszolni, hogy "Igen, szerintem is jó nekem. De szerinted miért is?" És erre mond valami olyat, ami mondjuk az ő életére is igaz, csak valamiért az enyémben könnyebb észrevenni és irigyelni.

Mostanában az ilyen embereket már komolyan sajnálom. Azt látja, hogy a másiknak jobb, szebb, könnyebb, több... (a nem kívánt rész törlendő) - akkor valószínűleg neki rosszabb, rondább, nehezebb, kevesebb. És így tölti az életét, hogy ezt mantrázza magának. De neki is csak egy élete van! Ő mikor fogja, mikor akarja majd a sajátjában jól érezni magát?