"Sok tiszta szempár nézi lépted, Legyen hát utad egyenes. Sok ifjú fogadja szódat, Legyen hát szavad arra érdemes! Vezesd őket, utat ne tévessz, S magadhoz mindig hű maradj, mert élen állsz, és messze látszol, Sose feledd: példa vagy!" Nagy László

Hajlamosak vagyunk ezt az idézetet mindig csak a pedagógusokra vonatkoztatni, és közben elfelejtjük, hogy ez minden szülőre is igaz.

Ha mi magunk minden fontos és kevésbé fontos dolgot fotón megörökítünk, és a világhálón megosztunk, a gyerekeink is ezt fogják tenni. De azt nem tudatosítjuk, miért baj, ha csak a kamerán keresztül nézzük meg a világot.

Nemrég egy kiránduláson szereztem értékes tapasztalatokat erről. Készültek a jobbnál jobb szelfik a lehető legtökéletesebb beállításokkal, és szuper képek igazán jó témaválasztásokkal – ebben, elismerem, lenne mit tanulni a gyerekektől. De utána elkeserítő volt látni, mennyire fogalmuk sem volt, hol vannak éppen, és mit örökítettek meg. Tényleg!

Ha mi habzó szájjal, fröcsögve nekiesünk annak, aki a miénktől eltérő véleményen van, ők is csak így tudnak majd tenni. Akkor miért várjuk, hogy ők kulturáltan, észérveket felsorakoztatva beszélgessenek a kortársaikkal?

Ha mi felnőttek, mindenhez hozzászólunk a közösségi oldalakon, mindenről rögtön véleményt nyilvánítunk, mindent kommentálunk, ha kell, ha nem – ők is ezt fogják csinálni. Számukra teljesen ismeretlen emberek kinézetére, ruhájára tesznek megjegyzéseket. Az utcán. Hangosan.

Többször eszünkbe juthatna, hogy nem csak a szavainkkal, hanem az egész életünkkel hatunk rájuk. Ha tetszik, ha nem…