A karácsonyi készülődés közepén történt: a kanapén ültem, épp az ebéd utáni finom kávémat szimatoltam, amikor olyan erővel öntötte el a szívemet a hála, hogy csupa könny lett a szemem. Hála azért, amim van. A családomért, akik mellettem állnak, kibírnak akkor is, amikor vizsgára készülve sík ideg vagyok (bár szerencséjükre ilyenkor az idegesség miatt megnémulok és nem szólok senkihez. Ők ezt inkább úgy értelmezik, hogy szemmel gyilkolok, és rettegnek tőlem. :) Szegények!). Hála, hogy egészségesek vagyunk, hogy együtt vagyunk, hogy jó velük nevetni és kitalálni, hogy mivel szerezhetnénk a másiknak örömet. Hálás vagyok a közösen megnézett filmekért. Hálás vagyok a barátokkal töltött időért. Hálás vagyok a jó könyvekért, amikbe bele tudok feledkezni. 

Most megint mondjam azt, hogy jó nekem? Igen, jó nekem!