Kicsi fiunk elballagott az óvodából, szeptembertől iskolás lesz. Véget ért életünk egy meghatározó korszaka, lezárult nyolc fontos év - hiszen korábban a lányunk is ebbe a csoportba, ezekhez az óvó nénikhez járt négy éven keresztül. Magamra vállaltam azt a nehéz feladatot, hogy a ballagáson én mondjam a búcsúbeszédet. Bevallom, remegett a kezem is, meg a hangom is miközben felolvastam ezeket a sorokat:

Kedves Óvó nénik!

Nem is olyan egyszerű pár mondatban elmondani, ami most a szívünkben kavarog. Nehéz szavakba önteni azt, amit Ti és az óvoda jelentettetek a mi életünkben. Ez volt az a hely, ahol reggel nyugodt szívvel hagytuk itt a gyermekeinket. Biztosan számíthattunk rá, hogy megölelitek, megsimogatjátok őket, hogy beszélgettek velük, és odafigyeltek a mondanivalójukra. Hogy okos szigorral terelgetitek, és tanítjátok őket. Mi szülők is mindig számíthattunk a segítségetekre, a jótanácsaitokra, pár kedves szóra Tőletek.

Hogy mi lehet a titkotok? Azt hiszem, az, hogy a szeretet szemüvegén keresztül nézitek a gyerekeket, és így a legnagyobb csibészben is meglátjátok a szeretnivalót, a jót. Remélem, hogy az a szeretet, amit Ti adtok, megsokszorozódva száll vissza Rátok! A gyerekeink még nem tudják, de mi felnőttek igen, hogy a lehető legtöbbet kapták útravalóul a tarisznyájukba. Azt, amit tettetek, és amit ezzel üzentek, Böjte Csaba így fogalmazta meg:

Ha szeretetteljesen fordulunk a gyermek felé, akkor előhozhatjuk a benne rejlő értékeket, és az általa elérhető eredményekben a csillagos ég lesz a határ.

Köszönjük!

2017. június 7.